5 rész
*Louis
Tomlinson szemszöge*
Ahogy Luke
hívott úgy szóltam a többieknek is és már siettem vissza Betsy hez most ha haza
jön a kórházból nem hagyunk egyedül senkit és én ő rá fogok vigyázni. – Szia
Betsy – rá mosolyogtam majd megszólalt kissé rekedtes hangon – szia Lou – majd
erőltetett egy mosolyt majd bele kezdtem a mondani valómba. – Betsy én úgy sajnálom,
hogy én miattam bántott az a szemétláda és én miattam erőszakolt meg téged. De
úgy döntöttem, hogy ez után senki nem
maradhat egyedül és én rád fogok vigyázni és azért én rád, mert én, tudlak
téged a legjobban megvédeni mert te vagy a kiszemeltje. Mert amikor Harryt
megverték akkor is már te voltál a kiszemeltje.
Ja és hozzám költözöl, mert a lakásodba betört Justin és ott is
veszélybe vagy, a cuccaidat tegnap Zayn , Niall és a lányok elvitték hozzám.
Betsy csak kikerekedett kicsit könnyes szemmel rám nézett, szegény hirtelen sok
infót kapott nem mondott ezekkel a dolgokkal semmit csak mással volt
kérdése. – Köszönök mindent Louis, mikor
megyünk haza? –három nap múlva kiengednek a kórházból. Ja még valami mint
minden nap most ma estére én maradok bent veled holnap reggel Denyell lesz veled délelött Zayn délután
Melady este én és holnap reggel Angel és délelőtt jövök értetek és haza
megyünk. – De Louis nem kell, rám hagyni bébiszittert már nagy vagyok, tudok
magamra vigyázni. – O igen ere számítottam, nem Betsy innen is elrabolhatnak!
és ne vitatkozz, itt maradok veled és kész ! Majd kopogtak az ajtón és bejöttek
a többiek.
*három
nappal később*
Betsyvel
haza fele tartottunk teljesen a fél útig néma csend volt majd megszólalt. –
Mond Lou és én hol fogok aludni? – nos az én szobámmal szemben lévő szobába az
lesz a tied.
*6 órával
később*
A kocsimba
ülök és várom Zaynt hogy megérkezzen amikor valaki az anyós ülés ajtaján
kétszer bekopog majd kinyitja az ajtót. – Szia Louis – édesen rám mosolyog egy
Betsy mi van – Betsy te mit keresel itt ?, neked otthon kéne lened. – Jaj Louis
ne csináld már azt mint Liam apáskodsz felettem én csak egy két árút adtam el –
mutatott a zsebére – na jó oké most pedig szállj be mert Zayn is már jön. – Na haver
sikerült eladni ? – Igen Louis de mit keres itt a csaj neki nem pihennie kéne. –
Jaj Zayn már te is kezded ? amúgy csak egy két dolgot adtam el.
Haza vittem
Zaynt majd mi is haza mentünk a csjszikával. Felmentem a szobámba levetkőztem
és elmentem fürödni majd lefeküdtem aludni. De mivel nem tudtam aludni ezért felvettem egy gatyát , mert mivel szeretek meztelenül
aludni nem volt rajtam. Na szóval felvettem egy gatyát és át néztem Betsy hez
bekopogtam majd nem válaszolt senki ezért benyitottam láttam hogy a terasz ajtó
nyitva van ezért kimentem és ott volt kint oda mentem hozzá. – Szia te se tudsz
aludni – Szia Louis igen én se tudok aludni meg kijöttem cigizni,kérsz – nyújtott
felém egy cigis dobozt amiből csak pár szál hiányzott kivettem egy szálat majd meggyújtottam
majd mélyen beleszívtam majd kifújtam.















